Megvolt a rettegett cukorterheléses vérvétel. Bár már egy jó ideje nem hánytam, az a cukros lötyi annyira nem jött be a gyomromnak. Végül sikerült bent tartani, de a kétórás várakozást a kocsi hátsó ülésén elterülve töltöttem nyávogva, hogy menjünk már haza, álmos vagyok, éhes, és különbenis. Szóval nem volt valami jó élmény …
A tűfóbiám (mert ilyenem is van) kezd elmúlni. Már csak az első vérvétel után akartam elájulni, a másodikról már vigyorogva sétáltam ki. Talán már annyira örültem, hogy vége, hogy elfelejtettem pánikolni.
Az eredmény már este megérkezett e-mailben. Remegő gyomorral nyitottam meg a dokumentumot, rossz előérzetem volt. Nem hiába.
A 120 perces eredményem picivel a határérték feletti lett.
Sírva hívtam Bí-t, aztán apámat, hogy cukorbeteg vagyok, és tutira bele fogok halni. Én nem akarom döfködni magam, nem akarok lemondani a finom falatokról, hiszen még csak pár hete vagyok képes újra élelmet venni magamhoz anélkül, hogy utána újra találkoznánk. Mostantól legelhetem a füvet?
A válasz, NEM! Kedves kismamik, ne tessék kétségbeesni, ha hozzám hasonlóan jártok!
Ez NEM cukorbetegség, csupán csökkent glükóz tolerancia, ami ráadásul elmúlik. De egy biztos, a kezdeti kétségbeesés után, amin mindenki átmegy, alaposan át kell gondolni a helyzetet. Ez ugyanis jelentHETi azt is, hogy bizony van hajlam a cukorbetegségre. Ez a vészcsengő, ami jelzi, hogy rossz az irány. Többnyire egy nem is túl szigorú diétával simán kordában tartható a dolog, és szülés után el is múlik. Ennek ellenére azt javaslom, nem árt azután is tudatosabban táplálkozni, jelentősen visszafogni a szénhidrátot.
Tehát, megállapították, hogy bizony itt van egy kis gáz. Beutaltak a diabetológiára, ahol egy kedves hölgy elmagyarázta, mi a helyzet, újabb vérvizsgálatra küldött, és kaptam egy vércukormérő-készüléket, amivel ellenőriznem kell magam.
A következő, a sima terhelésnél alaposabb vizsgálatokon jó eredményeim lettek, ennek ellenére engem már GDM-esként kezelnek és slussz. Annyi engedményt kaptam, hogy nem kell állandóan szurkálnom magam, hogy ellenőrizzem a cukrom, elég időnként szúrópróbaszerűen (milyen vicces szó ez ide).
A diétáról:
Nem éhenhalós, teljesen egyszerűen betartható diétáról van szó. Kezdetben enyhén sokkoló, ahogy magyarázzák, hogy ezt szabad, ezt nem, ezt csak reggel, azt csak délelőtt, azt meg soha, abból csak keveset, ebből inkább ne… Zsong az ember feje, és legszívesebben sikítva világgá rohanna.
Nem vagyok a háziasszonyok gyöngye, be kell vallanom. Elfőzőcskézem a már jól begyakorolt szénhidrátbomba ételeket, de annyira nem vagyok jó, hogy most teljesen új hozzávalókból teljesen új recepteket kezdjek el begyakorolni. És igen, lusta is vagyok, kedvem sincs hozzá.
Fogtam magam, és egy kajarendelős oldalról megrendeltem a cukormentes menüt. Egyáltalán nem kerül többe, mint hogyha én most elkezdeném egészséges hozzávalókkal feltölteni a konyhámat, sőt. Ráadásul így minden nap mást eszem, változatos, finom, és pontosan tudom, mennyi szénhidrátot ettem, nem nekem kell kiszámolni, amiben jelentősen benne van a tévedés lehetősége. Így tök tuti minden. Reggelire graham kenyér, felvágott, sajtok, zöldség. Tízóraira 1 fél alma általában, mert sosem vagyok még éhes, ennél többet nem tudok megenni. Ebédre hozzák a kétfogásos isteni finom menümet, amivel szintén olyan jól lakom, hogy az uzsonna max 2 zabkeksz, este virsli vagy megint szendvics. Teljesen jól elvagyok. Sokszor el sem érem a 160 gramm szénhidrátot, ami a napi maximumom.
Tonnamennyiségű szénhidrát nélkül is van élet. Sőt, sokkal jobb az élet.
Amióta diétázom, nem híztam semmit. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: