Eljutottam oda, ahova oly sok édesanya velem együtt. Összezuhantam.
Non-stop ciciztetés, átszoptatott éjszakák, rántott leves literszám, alkoholmentes sör hektoliterszám, szoptatós tea és társai, szaporító fejés és masszírozás, meleg vizes borogatás, hiába.
Éreztem, hogy eljött a tűréshatárom legvége. Nem megy, elfáradtam. A szoptatásért folytatott küzdelmem során elfelejtettem élvezni az anyaságot, gyönyörködni a babámban, szeretni az új élethelyzetet. Egy lelki roncs lettem, egy önsajnálkozó, rinyáló, elviselhetetlen hisztiláda.
Amikor életem párja kedvesen megsimogatott, s azt javasolta, ma éjjel inkább aludjak, ő majd ad tápszert a manónak, majdnem megöltem. Vérben forgó szemekkel üvöltöttem le a fejét, hogy mégis hogy képzelni, hogy majd én feladom. Hogy aludhatnék én békésen, miközben a gyermekem mesterséges táplálékra kényszerül az ő szarszarszar anyja miatt, aki ALSZIK?
Bí hál’ istennek úgy elküldött melegebb éghajlatra, ahogy voltam. Most elég. ELÉG.
Milyen anya az ilyen, aki nem volt képes természetes úton világra hozni a gyermekét, aztán még arra is képtelen, hogy természetes módon táplálja?
MIÉRT kell, hogy így érezzem magam?
Nem én tehetek erről, hanem a világ.
Az a világ, ami azt sugallja, hogy bizony feleslegesen császároznak az esetek többségében, és ez milyen káros anyának-babának. Mert a természetes szülés során alakul ki az igazi kötődés. Mert az a szegény szerencsétlen császáros csecsemő világra lett erőszakolva.
Az a világ, amelyikben a csapból is az folyik, hogy az anyatej olyan hasznos és pótolhatatlan, hogy amelyik gyerek nem azt eszi minimum fél éves koráig, az nem lesz elég okos, beteges lesz, elhízott, allergiás, és még az anyját is jobban szereti az anyatejes.
Az a világ, amelyben azt olvasod az interneten, hogy olyan nincs, hogy nem tudsz szoptatni. Mert még annak is meg lehet indítani a tejét, aki nem is szült.
Biztos meg lehet, nem kételkedem. De tényleg mindennél fontosabb ez? Tényleg megér annyit, hogy heteket tölt az ember azzal, hogy sírva szoptat, majd mikor végre álomba ordította magát az a szerencsétlen csecsemő, őrült fejésbe kezd? Tényleg rossz anya az, aki nem hív szoptatási tanácsadót, hanem vesz egy nagy levegőt, és tovább lép?
Tényleg az anyatejen múlik minden? Ha így lenne, minden anyatejes baba egy igazi kis Einstein lenne, aki sosem beteg, fitt és kisportolt.
Valójában mi a fontosabb a csecsemő szempontjából? Tényleg érdekli őt egyáltalán, hogy anya cicijéből vagy egy cumisüvegből jön a kaja? Nem az a fontos inkább, hogy VAN kaja?
Hallotta valaki azt a mondatot a felnőtt gyermeke szájából, hogy “Köszi anya, hogy megszültél természetes úton, és utána kebledből tápláltál óvodás koromig!”
Amiért ő köszönetet fog mondani, az nem ez. Hanem az a rengeteg ölelés, puszi és vigasztalás, amit kapott TŐLED, mikor a legnagyobb szüksége volt rá. A meghitt karácsonyok, amiket átéltek EGYÜTT. A KÖZÖS programok, a teljesített kívánságok, az élmények.
Ez számít. Mi kell ehhez? Egy kiegyensúlyozott anya.
Jó anya csak így lehetsz.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: