Hihetetlen, de túléltem ezt a két hetet. Még hihetetlenebb lesz, ha kilenc hónap múlva ez már csak a múlt lesz. Nagyon-nagyon rosszul vagyok.
Doki várójában volt egy apuka aprócska kisbabával. Épp az anyuka volt bent Dokinál, felteszem hathetes kontrollon. De irigy vagyok! Gyönyörű baba, apuka csak úgy ragyog, s ahogy anya éppen kilép Dokitól, látom, úgy sugárzik az örömtől, hogy mindenki csak őt bámulja. Mindenki irigy. Szeretnék már itt tartani én is…
Doki a szokásos kedvességével tessékelt be minket a vizsgálóba. Elsütött valami poént feszültségoldás gyanánt, Bí nevetett, én nem értettem. Az izgalom…
Nem húztuk az időt, asztalra fel, lábak szét (khm…). Bí most sem néz fel, csak az ölében pihenő ökölbe szorult kezeire mered. Én sem nézek most a monitorra, csak Bí-re. Úgy szeretném most megpuszilni, hogy ne aggódjon, egész biztos rendben van minden, érzem én!
A képernyőre pillantok. Ott van. Ott. Ott!!! Hogy kalapál a kis szíve! Édes istenem, de cuki!
– Apuka, jöjjön csak ide, itt a kisbabájuk!
Bí pattan, mint akit ágyúból lőttek ki, egy ezred másodperc alatt ott terem, és már nézi is azt a pici foltocskát, akinek már kezei és lábai is vannak, s még a szíve is hogy kalapál! Apa vonásai lassan de biztosan ellágyulnak. Mintha új arcot kapott volna, abban a pillanatban egy új ember született. Apa született.
Doki nyomtat nekünk két képet, hogy apának és anyának is legyen egy 🙂
Kicsit kisebb a babánk a koránál (CRL: 12 mm), ezért nem láthattuk két hete. A hosszabb ciklusomnak, vagy későbbi fogantatásnak köszönhető, fene tudja, de minden rendben vele.
Kapok néhány jó tanácsot, majd jön a kedvenc témám: rosszullét. Doki figyelmeztet, hogy ha sokat hányok és nem marad bennem a folyadék, azonnal kórház és infúzió.
Á, nem lesz itt gáz. Baromi rosszul vagyok, szünet nélkül, de róka nem volt, nem is lesz.
Júliusban anya leszek!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: